VIVAM - AZ EGÉSZSÉG FORRÁSA

Vegyszermentes gazdálkodásból származó Homoktövis velő


100% homoktövis
idegen anyagot, színezéket, tartósítószert, hozzáadott cukrot nem tartalmaz.

#
VIVAM - AZ EGÉSZSÉG FORRÁSA

Rólunk/Bemutatkozás


Mintegy 100 éve családunk tulajdonában lévő földeket a rendszerváltás után a privatizáció során kapta vissza Nagyapám, aki hosszú éveken keresztül konvencionális gazdálkodást folytatott. Kukoricát,  búzát és más gabona félét termelt, amely tevékenység sem kreatívnak sem rentábilisnak nem volt mondható.  

Jómagam a számviteli főiskola és a közgazdaságtudományi egyetem elvégzése után 15 évig nem mutattam érdeklődést a „deficitesnek” megismert mezőgazdaság iránt. Majd 2013-ban egy baráti beszélgetés kapcsán felmerült a mezőgazdaságba való visszatérés, de egy kicsit másképpen, mint a korábbi családi tevékenység volt. Két barátommal, akik szintén szolgáltató ágazatban dolgoztak, eltávolodva a reálértékektől merült fel a közös gazdálkodás gondolata. A végső ötlet pedig nem más lett, mint a homoktövis gyümölcs termesztése, a „gyógynövények királynőjének” telepítése, ami mindhármunk számára azon értékeket hordozza, amiket megfogalmaztunk: egészséges, hazánkban is múlttal rendelkező és biogazdálkodásba vonható növény termelése.

Gazdálkodásunkat 2013 őszén kezdtük meg 2 hektáros ültetvényünkön, Pest megyében, Nagytarcsán. Az ezt követő években gondosan kezeltük, metszéssel és gyommentesítéssel őriztük meg az egyre növekvő homoktövis csemeték fejlődését és egészségét. Célunk, a BIO termékek piacára történő belépés. Ennek érdekében 2014-ben szerződést kötöttünk az egyik Magyar Minősítő Iintézettel, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft-vel. A Cég, szigorú szabályait követve, ellenőrzésein végighaladva 2016-ban betakarítottuk az első termésünket. A BIO minősítés tanúsítványát először 2017-ben szüretelt termésünkre használhatjuk.

A termelési és növényvédelmi technológiánk nem változik, csupán az adminisztratív előírásokat figyelembevéve, ekkortól válunk jogosulttá a termékünkön a BIO minősítés feltüntetésére. A betakarított gyümölcsöt 3 hétig hűtőházban fagyasztva tároltuk. Ezt követően történt a homoktövis termés szemezése, tisztítása hogy végül a Marillen Gyümölcsfeldolgozó Kft. közreműködésével préselési technikával kinyerjük a tápanyagban és beltartalomban gazdag 100%-os homoktövis velőt, amely kíméletes hőkezelésnek köszönheti ízét és értékén. Minőségét bontatlan palackban 2 évig őrzi meg. Termékünket jelenleg kétféle kiszerelésben kínáljuk piaci forgalomba, kettő decis, illetve fél literes üvegekben. Fontos számunkra, hogy minél több emberhez eljuthassunk, főként egészségmegőrzés céljából.

A mai ültetvényünkön, biogazdálkodást folytatva érjük el eredményeinket, alakítjuk a marketinget és építjük a brandet a VIVAM név köré. 2014-ben elkezdtünk diófákat is telepíteni. Klasszikus magyar fajtákkal foglalkozunk, melyeket szintén a biogazdálkodás elvei szerint gondozunk és nevelünk.

#

Vegetáriánus.

#

Gluténmentes

#

Vegán

VIVAM Termékek

#

Homoktövis héjőrlemény

A Vivam Homoktövis héjőrlemény kiváló immunerősítő, tumorgátló. Minden benne található, ami a homoktövis jótékony tulajdonságait adja. Vitamindús, nyomelemekben gazdag. Jót tesz a májnak, a szívnek, a bőrnek.

Megnézem
#

Homoktövis magolaj

A Vivam Homoktövis magolaj magas E-vitamin tartalma miatt kiváló immunerősítő, roboráló hatású, segít az érfalak és a bőrszövet rugalmasságának megőrzésében is. Külsőleg irritált vagy napégette bőr ápolására használható.

Megnézem
#

Homoktövis magőrlemény

A Vivam Homoktövis magőrlemény magas A- és E-vitamin tartalma miatt kiváló immunerősítő, bőrregeneráló hatású. Rosttartalma segíti a belek tisztulását.

Megnézem
#

Homoktövis velő

A Vivam Homoktövis velő kiváló immunerősítő, rákellenes hatású. Magas C- és E-vitamin tartalma segíti a bőrregenerálódást, segít rugalmasan tartani az érfalakat, megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket.

Megnézem

HírekInformációk

Tovább a blogoldalra

Amit gyakran kérdeznek a magolajjal kapcsolatban
2022-10-17

Amit gyakran kérdeznek a magolajjal kapcsolatban

Mire használják a homoktövis olajat? Hagyományosan az öregedési folyamatok lassítására használják. Az emberek a homoktövist égési sérülésekre, ekcémára, pattanásokra, emésztési zavarokra, magas vérnyomásra, ráncos bőrre és sok más célra használják, de a legtöbb felhasználási módot nem támasztják alá megfelelő tudományos bizonyítékok.

Kérdések, amiket felteszel a homoktövis kapcsán
2022-10-17

Kérdések, amiket felteszel a homoktövis kapcsán

A homoktövis gyulladáscsökkentő? Milyen előnyei vannak a homoktövisnek? A homoktövis jó az agynak?