VIVAM - AZ EGÉSZSÉG FORRÁSA

Homoktövises túrótorta


2021-02-04

Homoktövises túrótorta


Hozzávalók:

Kekszes alap:

1 evőkanál homoktövis magörlemény

15 dkg darált zabkeksz

fél teáskanál fahéj

10 dkg olvasztott vaj

Túrókrém:

25 dkg túró

2 dl habtejszín

9 dkg görögjoghurt

9 dkg olvasztott fehércsokoládé

fél dl homoktövis velő

1,5 evőkanál homoktövis héjörlemény

1 teáskanál vanília aroma

12 dkg eritrit

Velőkrém:

fél dl homoktövis velő

fél teáskanál fahéj

1 evőkanál eritrit

1 dl habtejszín

Az alapanyagok mennyiségét 13 cm-es átmérőjű tortaformához írtam le, hogy szép magas krémet kapjunk, de természetesen ez arányosan változtatható.

Először is a tortaformánk alját béleljük ki sütőpapírral és az oldalát nagyon vékonyan kenjük ki vajjal.

A kekszes alap hozzávalóit keverjük össze egy tálban, majd ehhez a morzsához öntsük hozzá az olvasztott vajat. Keverjük jól össze és alaposan nyomkodjuk bele a formába. 

Amíg a krémet elkészítjük addig a kekszalapot tegyük hűtőbe és hagyjuk visszadermedni a vajat. Ez körülbelül addigra meg is történik, mire végzünk a többi művelettel.

A túrókrém elkészítéséhez verjük fel a habtejszínt, majd adjuk hozzá a túrót, a joghurtot, a homoktövis velőt, a héjörleményt, a vaníliát és az édesítőt. Miután ezt elegyítettük, öntsük hozzá az (kissé kihűlt) olvasztott fehércsokoládét.

A krémet szépen egyenletesen oszlassuk el a kekszes alapon és tegyük vissza a hűtőbe, amíg a velőkrémet elkészítjük.

A velőkrémes réteget hasonlóan készítjük el, mint a túrókrémet. Miután keményre vertük a habtejszínt, hozzáadjuk a többi hozzávalót és a túrókrém tetejére halmozzuk.

Körülbelül 4-5 órán keresztül hagyjuk a hűtőben megdermedni!

A forma oldalától egy éles kés segítségével válasszuk el a tortánkat. A tetejét díszíthetjük darált keksszel, cukorgyöngyökkel és friss citrommal.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Nikki’s Bakery

 

#